Költözzbe Magazin

Költözz el vagy Költözz be

Ilyet csak a mesékben látni

2020. augusztus 27. 12:43 - KB_Dorka

Nem gondolná az ember, hogy a mai modern világban még létezhet olyan megvásárolható ingatlan, mint amit a mai cikkünkben be fogunk mutatni nektek. A magyar Versailles-ként emlegetett kastély várja új tulajdonosát.

Budapesttől mintegy 60 km-re találjuk ezt a gyönyörű, jó állapotban lévő kastélyt, amit 1907-ben kezdtek el építeni és 3 év alatt nyerte el kész állpotát. A kastélyt eredetileg Patay Tibor vármegyei főispánnak építtették nászajándékul. 

A II. világháború után államosították és csak a rendszerváltás után került újra magántulajdonba. Új tulajdonosának köszönhetően az épület egy teljes felújításon esett át, aminek az eredményét láthatjuk ma is. Herrer Y Ceasar Ybl-díjas építész tervei alapján törént az átalakítás, így mára 13 hálószobával, 2 fogadóteremmel és 7 fürdőszobával rendelkezik. 

A főépület összesen 1630 m2, ami áll egy földszintből, két emeletből és egy padlástérből. Az egész épületben king-size hálószobákat alakítottak ki, így mindegyike meghaladja a 30 m2-t. A szinteket 6 személyes lift és impozáns lépcső köti össze. A földszinten találjuk a 75 m2-es fogadótermet, két lakosztályt, ebédlőt és a konyhát. A két emeleti szinten még további hálószobákra, szalonra, könyvtárra és egy 20, illetve egy 100 m2-es tetőteraszra bukkanunk.

 

A belső falakat kézzel szőtt selyemhernyó falikárpitok borítják. Az eredetileg fűtési célra használt kandallókat meghagyták a helyiségekben, amelynek mindegyike egyedi márványból készült. Egy pincerendszer fekszik az egész épület alatt, a rusztikus terméskővel felrakott falak és a kovácsoltvas szőlőlevelek megadják a borospince hangulatát. 

Az oldalszárnyban van a személyzet részére berendezett iroda és a XXI. századi igényeknek megfelelő wellness részleg. Ez magába foglalja a beltéri úszómedencét, a 6 személyes gőzkabint, konditermet, jakuzzit és szaunát. Ezen felül a kerben is találunk kültéri medencét és jakuzzit. 

A hatalmas kastélyparkban 100 évesnél idősebb Felvidékről telepített fák találhatóak. Helyet kapott egy 8 boxból álló versenyistálló épülete is, ezen kívül találunk egy alpesi stílusú faházat, nagyvadas vadászterületet, horgásztavat és ami még a park különlegessége, hogy egy helikopter fogadására alkalmas leszálló pályát is építettek. 

Szólj hozzá!

Kiadó albérletek Budapest szívében

2020. augusztus 25. 11:21 - KB_Dorka

Sokan döntenek úgy az egyetemi évek alatt, hogy kollégium helyett inkább albérletbe költöznek egyedül vagy barátokkal, így élvezhetik a szabadságot és belekóstolhatnak az önálló életbe. Hamarosan kezdődik a félév, így szeretnénk segítséget nyújtani azoknak, akik a nyár végére hagyták az albérlet keresést. Megmutatunk pár azonnal költözhető albérletet a belvárosban, ahonnan bármi percek alatt elérhető. 

1. Pannónia utca

A 13. kerületben található ez a kettő + egy félszobás lakás, ahová többen is be lehet költözni, így megoszlik a 140 ezer forintos havi bérleti díj. A lakás jó állapotban van, felújított fürdőszobával rendelkezik. A tulajdonos rendkívül rugalmas, a bérlő ízlése szerint alakíthatja a lakást, festheti le a falakat vagy hozhat új bútorokat is.

2. Király utca 

70 m2-es felújított és berendezett lakás kiadó a 6. kerületi Király utcában. A lakás a 4. emeleten az utcára néz, ahova egy kis francia erkélyről nézhetünk ki. Rendkívül jó elhelyezkedésű a lakás, pár perc sétára van a Deák Ferenc tér, ami az egyik legnagyobb tömegközlekedési csomópont. 

3. Bécsi út

Ha egy modern, felújított lakásba szeretnél nap, mint nap hazaérni, akkor ez kíváló lehetőség. Bútorozott és minden igényt kielégít, így nem kell foglalkozni a berendezéssel csak be kell költözni. Az Óbudai Egyetemhez közel a Bécsi úton található a lakás, ahova egyedül vagy akár ketten is be lehet költözni.

4. Andrássy út

Aki járt már az Andrássy úton tudja, hogy impozáns villák és nagypolgári lakások sorakoznak rajta. Ezek közül az egyik házban kiadó egy nagy belmagasságú bútorozatlan lakás. Saját ízlésünkre formálhatjuk és berendezhetjük mind a 68 m2-t, hogy az itt eltöltött idő a lehető legkedvezőbb legyen számunkra. Nem kell tartanunk a forgalom zajától sem, mert a lakás a belső udvarra néz.

5. Jósika utca

A Jósika utcát talán nem sokan tudják elsőre merre is lehet de a 7. kerületben a frekventált Oktogon metróállomáshoz közel található. Nem forgalmas utca, ebből adódóan a lakás is nagyon csendes, pláne, hogy a hátsó udvarra néz. 2 szobával plusz egy galériával rendelkezik, így kényelmesen elfér két ember is. 

 

 

Szólj hozzá!

Felújítandó lakások számtalan kreatív átalakítási lehetőséggel

2020. augusztus 24. 12:29 - KB_Dorka

Ingatlanvásárlás előtt érdemes megfontolni a felújítandó lakások kínálta fantasztikus lehetőségeket. Habár kétségtelenül több energiabefektetést kívánnak, mint a már felújított lakások, számos további előnyt kínálnak szépen berendezett társaikkal szemben.

Míg felújított lakás esetén elsősorban a makulátlan felületi adottságok kerülnek szem elé, a felújítás lehetőséget biztosít, hogy megbizonyosodjunk a csövek, vezetékek és egyéb, szemmel nem látható, ám annál jelentősebb berendezések állapotára. Szükség esetén ezek cseréje még időben kivitelezhető, megelőzve ezzel rengeteg jövőben felmerülő esetleges kellemetlenséget és költséget.

A rejtett adottságok mellett egy felújítandó lakás remek lehetőség, hogy új otthonunkat saját stílusunk szerint, saját preferenciáinknak és igényeinknek megfelelően alakítsuk ki. Az elosztástól kezdve a fal- és csempeszíneken át semmilyen téren nem kell kompromisszumot kötni, a lehetőségek végtelenek.

Összeállításunkban ezúttal azokat a felújítandó lakásokat gyűjtöttük össze, melyek rendkívül kedvező elhelyezkedésük mellett adottságaikból adódóan számtalan kreatív átalakítási lehetőséggel kecsegtetnek leendő tulajdonosaik számára.

VII. kerület

Budapest belvárosában, a 7. kerületben, Belső Erzsébetvárosban eladásra kínálnak egy tágas, fényes 78 négyzetméteres felújítandó lakást, mely elhelyezkedésének köszönhetően kiváló befektetés. A lakás tájolása és a nagy ablakok rengeteg opciót kínálnak a stílusos átalakításhoz - a nagy mennyiségű beeső fény lehetővé teszi a színekkel való optikai játékot, de a berendezés kiválasztásakor a növények jelentősége is maximálisan kihasználható. A kedvező elosztás a belső terek újraelosztására is kínál lehetőséget, még tovább növelve ezáltal a terek méretét, vagy éppen számát.

V. kerület

Budapesten az 5. kerületben, a Petőfi Sándor utcában eladó egy 66 négyzetméteres, két szobás felújítandó lakás. Az ingatlannak már a környezete is lenyűgöző – a műemlékké nyilvánított épület a történelmi belvárosban helyezkedik el, melyet gyönyörű régi többszintes lakóházak vesznek körül. Az elosztásnak és a tágas helyiségeknek köszönhetően a lakás minden igény kiszolgálására, akár többgyermekes családok számára is alkalmas. A világos és napos terek számtalan kiváló lehetőséget biztosítanak a stílusos berendezés kialakítására, akár a helyiségek összevonásával vagy újra rendezésével is.

XIII. kerület

Eladó Újlipótvárosban, a Nyugati tér közelében egy jó állapotú századfordulós társasház első emeleti, 70 négyzetméteres lakása, mely kedvező infrastruktúrája mellett rendkívül jó elosztásának köszönhetően rengeteg felújítási lehetőséget rejt magában. A tágas helyiségekben akár amerikai konyhás nappali kialakítása is megoldható, de a terek elválasztásával a lakás esetleg könnyedén még meghittebbé tehető. A kelet-nyugati tájolásnak hála a lakás a nap minden szakában világos, mely stílusos és megfelelő berendezéssel optikailag még jobban kihangsúlyozható. A nagy belmagasság még inkább növeli a tereket, így a nagyméretű nyílászárók a lehető legtöbb fény bejutását teszik lehetővé.

Szólj hozzá!

Budapesti újépítésű lakások 30 millió körül

2020. augusztus 20. 15:12 - KB_Dorka

Hallottál már a Waterfront city vagy a Harmony terrace nevű beruházásokról? Ha nem, akkor mindenképp olvasd el a mai cikkünket, ahol összegyűjtöttünk olyan most épülő lakóparkokat, amelyekben a legmodernebb technika biztosítja majd a kényelmet a jövőbeli lakóinak.

1. Waterfront City

Az óbudai Dudaparton épül ez a nem mindennapi lakópark, aminek a különlegessége, hogy magasabbak lesznek az átlag városi társasházaknál. Jellemzően 9-13 emeletes házak lesznek, amelyek 90%-a teraszos, valamint kertkapcsolatos lesz. A magasságának köszönhetően válogathatunk, milyen kilátást szeretnénk, akár az Óbudai-szigetre, a Budai-hegyekre vagy a Dunára. A társasházban még vannak elérhető lakások 30 millióig, melyek 27 m2-esek egyszobával, de viszonylag nagy terasszal rendelkeznek. Ebből mutatnánk be a 12. emeleten lévő lakást 29,8 M forintért. 

További részletekért kattints ide!

2. Római Residence

A Római part közvetlen szomszédságában épül egy új lakópark, ami tökéletes választás, ha az életünkből nem tudjuk kizárni a sportot, hiszen a bicikliút, sétányok és túraútvonalak karnyújtásnyira találhatók a háztól. 4 emelet kiépítésével házanként átlagosan 18 lakás válik megvásárolhatóvá, melyek mindegyike rendelkezik saját terasszal. Az építők nagy figyelmet fordítottak a dizájn mellett arra, hogy a mindennapokban praktikus és komfortos lakásokat alakítsanak ki. A kínálatból kiválasztottunk egy első emeleti, nyugati fekvésű lakást 25,7 millió forintért.

További részletekért kattints ide!

3. Marone House

A Marone House a 8. kerületben található egyedi tervezésű épület. Tervezés során figyelembe vették a legújabb trendeket és a fenntartatóságra is kellő odafigyelés jutott, így a lakások mobil eszközről vezérelhető okosotthonok lesznek és nem lesz szükség radiátor felszerelésére sem a lakásokban, mert hőszivattyús hűtő-fűtő berendezés fogja biztosítani a megfelelő hőmérsékletet, amit a plafonon keresztül fog leadni. A háznak lesz tetőkertje és belső udvara is a saját erkélyeken túl, így a lakóknak megmarad a természethez közeli érzése a belvárosban is. Az első emeleten egy jó kialakítású 23 m2 lakófelületű és 5,15 m2 terasszal rendelkező lakás 30,9 millió forint.

További részletekért kattints ide!

4. Sunny Side Residence

A Sunny Side Residence név hallatán már tudhatjuk, hogy a lakások mindegyike jó benapozottságú és világos. Nincs egyetlen északi fekvésű lakása sem, valamint mindegyikhez tartozik balkon vagy loggia. A ház aljában kiépítésre kerül egy kétszintes mélygarázs, amelyekhez plusz tárolóhelyet is vásárolni lehet. Jó elhelyezkedésű épület, séta távolságra van a Boráros tér vagy akár a Nagyvárad téri metrómegálló. A 7 emeleten összes 71 lakás lesz kiépítve maximum 78 m2-es nagyságig. Ebből a kinálatból kiválasztottunk egy élhető kislakást erkéllyel 28,7 millió forintért.

További részletekért kattints ide!

5. Harmony Terrace

13. kerület Angyalföldi úton találjuk a lakóparkot, melynek neve sokmindent elárul az épületről. Tervezői igyekeztek a legtöbb zöldfelületet kialakítani, így a leendő tulajdonosoknak a lehető legharmónikusabb érzést nyújtani. A földszinten és az első emeleten parkosított tér, ezen kívül a felső emeleten tetőkert nyújt kikapcsolódást a lakóknak. A 7 emeletes társasházban 98 lakás áll rendelkezésre 30-tól 106 m2-ig. Ajánlatunk az első emelten található teraszos lakás kapcsolattal a kerttel 32,6 millió forintért. 

További részletekért kattints ide!

Szólj hozzá!

Budapest legimpozánsabb villái

2020. augusztus 18. 16:34 - KB_Dorka

Nem is gondolná az ember, amikor sétál az utcán és meglát egy gyönyörű, legyen az modern vagy klasszikus stílusú villát, hogy attól bárki is meg szeretne válni. Valószínű sokak fejében lajátszódott már élete során, hogy milyen lehet egy villában lakni saját személyzettel és alkalomadtán összejöveteleket szervezni oda, akárcsak a Great Gatsby filmben. Most engedjük, hogy pár percre olvasóink fantáziája is szárnyra kapjon a következő villák láttan.

1. III. kerület

A Táborhegy csendes utcájában található ez a 1300 m2-es villa, amely 2004-ben épült egyedi tervezés alapján. A házban helyet kapott 7 hálószoba, télikert, könyvtár, medence, fitness terem és a ház aljában egy 8 állásos garázs. Nagy belmagasság és tágas terek jellemzik ezt a minden igényt kielégítő villát.

2. II. kerület

A Hűvösvölgyben található luxusvilla szintén 1300 m2-es, több szinttel rendelkezik, ahol elszórva találjuk meg a 10 hálószobát. Ezen kívül rendelkezik teniszpályával, külső és belső medencével és gyönyörű panorámával a Budai hegyekre.

3. VI. kerület

Az Andássy úton a Kodály körönd közelében eladó a Tildy palota. Nevét Magyarország volt miniszterelnökéről Tildy Zoltánról kapta, mert ebben a kormányfői rezidenciában lakott 1945-től 1946-ig. 2017-re elkészültek a felújtási munkálatok és 4 db luxuslakást alakítottak ki benne. A ház alagsorában wellness részleg és borospince található és egy teremgarázs, ahol lakásonként 2 autónak van hely.

4. XII. kerület

A Svábhegy ősfás területén áll ez a 2012-ben felújított villa, amely teljes rekonstrukción esett át, így nyerte el mostani korszerű változatát úgy, hogy a villa eredeti hangulata megmaradt. Összesen 5 hálószobája van saját gardróbbal és fürdőszobával. A telken található mág egy személyzeti lakás, vendégház, medence és parkoló.

5. I. kerület

Végül a legszebb panorámával rendelkező budai ingatlant mutatjuk be. A felújított lakást a Halászbástya lábánál kilátással a Parlamentre találjuk. Igaz, ez az ingatlan nem egy villa, de ilyen paraméterekkel és kilátással muszáj volt ebbe a kategóriába sorolnunk, hiszen lélegzetelállító. 7 szobát találunk benne saját fürdőszobákkal. A mélygarázsból saját lifttel juthatunk a lakásba.

 

Szólj hozzá!

Balatoni nyaralók - Déli part

2020. augusztus 13. 10:47 - KB_Dorka

Az Északi part után jöjjenek a Déli part legjobb nyaraló ajánlatai. Budapesttől távolodva bemutatjuk azt az 5 nyaralót, ami számunkra legjobban elnyerte tetszésünket. 

1. Siófok

Első állomás Siófok, ahol rátaláltunk erre az újonnan épült 92 m2-es nyaralóra, ami a siófoki árakhoz képest kedvező 54,9 millió forintba kerül. A Balatontól 1 km-re található kertvárosi zöldövezetben, így nyugodt és pihentető ottlétre számíthatunk. A házban 2 fürdőszoba és 2 hálószoba található.

2. Zamárdi

Zamárdiban a domboldalon egy gyönyörű balatoni panorámás nyaraló eladó. A ház teljesen új, parkosított és nincs berendezve, így az új tulajdonos saját ízlése szerint bútorozhatja be. A 105 m2-es házban 3 szoba és két nagy terasz lett kialakítva, amelyekről csodálhatjuk a kéklő Balatont. 

3. Balatonszárszó

Következő találatunk Balatonszárszón egy ikernyaraló 3 szobával 43,5 millió forintért. A nyaraló felújított, szép állapotban van, két nagy teraszán kellemesen tölthetjük időnket családunk vagy barátaink társaságában. A telek szépen parkosított, a másik háztól kerítéssel van elkülönítve.

4. Balatonlelle

A Kishegy lábánál fekszik ez az 51 m2-es befejezetlen ház egy hatalmas 3000 m2-es telken. A ház félkész állapotban van, jó nyílászárókat és tetőszerkezetet kapott. A nyaralóhoz betonút vezet, amin a Balaton partját 5 perc autós utazással el is lehet érni. A házat kedvező áron 16,9 millió forintért tudjuk megvenni. 

5. Balatonboglár

Elérkeztünk az utolsó állomáshoz Balatonboglárra, ahol egy 78 m2-es nyaraló eladó 30,9 millió forintért. A ház 2009-ben lett felújítva, így kapott új műanyag nyílászárókat, amelyek hő- és hangszigeteltek. Kábel TV és internet, ezen kívül fűtés és légkondi is bevezetésre került, így akár egész évben itt tartózkodhatunk. 

1 komment

Nagy lakások családok számára

2020. augusztus 11. 09:16 - KB_Dorka

A mostani cikkünkben elhoztunk néhány 100+ m2-es lakást, amely akár nagyobb családok számára is ideális lehet, hiszen azon kívül, hogy mindegyik min. 3 szobás, nagy terasszal vagy kerttel is rendelkeznek. 

1. Madárhegy

Első találatunk a 11. kerületben lévő első emeleti lakás, amely 100 m2-es alapterülettel és 32 m2-es terasszal rendelkezik. A lakás igényesen van kialakítva és berendezve, vásárolható hozzá garázs és tárolóhely is. A lakás csendes zöldövezetben helyezkedik el de közlekedés szempontjából mégis ideális.

2. Csillaghegy

A 3. kerületben eladó egy 147 m2-es lakás felújítva és berendezve. Egy csendes zsákutcában van a lakás, így nem kell félni az autós forgalom zajától. A pörgős hétköznapok után a fürdőszobában kedvünkre relaxálhatunk a masszázskád vagy a szauna segítségével. 

3. Ferencváros

Kiváló elhelyezkedéssel a Ráday utcában megvásárolató ez a 2017-ben épült belső kétszintes lakás. A nettó területe 126 m2, amelyben 3 hálószoba lett kialakítva. Hatalmas üvegablakainak köszönhetően nagyon világos lakás, emiatt gondolhatjuk, hogy könnyen felmelegszik a belső hőmérséklet, de ennek szabályozásáról egy hűtő-fűtő klíma gondoskodik.

4. Népliget

Következő találatunk egy 162 m2-es földsziti lakás a Taraliget lakóparkban. A lakás 5 szobát tartalmaz és kertkapcsolatos, így kisebb gyerekekkel is jó választás. Felújításra nem kell költeni, jó állapotú és bútorozott ingatlan.

5. Zugló

A 14. kerületben eladó egy 50 lakásos társasház 6. szintjén egy 138 m2-es lakás 35 m2-es terasszal. A lakásban 2 lakosztály lett kialakítva saját fürdővel, egyikben szaunával. A közös helyiségben van a nappali és a konyha. A lakás előnye, hogy a beépített szekrények kialakítása nagyon praktikus, rengeteg hely van, ahova lehet pakolni.

6. Pasarét

A 2. kerületben a Pasaréti tér közelében eladó egy 146 m2-es lakás. 2007-ben épült az ingatlan, amely egy 200 m2-es saját kertet is tartalmaz. Ezen kívül a vételár tartalmazza a garázst és egy tároló helyiséget. A telek lejtős adottsága miatt 2 belső szintre van osztva a lakás, ahol a 8-20 m2-es hálószobák kerültek kialakításra. 

 

Szólj hozzá!

Balatoni nyaralók 30 millió körül - Északi part

2020. augusztus 07. 09:00 - KB_Dorka

A Balatonra érkezőket általában két csoportra tudjuk osztani, az egyik, akik üdülni érkeznek, pihenni és feltöltődni vágynak. A másik kategória a szórakozni, bulizni érkezők, akik egy hétvégére vagy egy fesztivál idejére lemennek a Balatonra. Most az üdülni vágyók kedvére teszünk és összeszedtük az északi part legjobb nyaralóit. 

Balatonkenese

Balatonkenesén eladó ez a felújított 100 éves pincével rendelkező nyaraló 28 millió forintért. A 60 m2-es házhoz tartozik egy 20 m2-es pince, ami korszerű szellőző berendezéssel a nyári forróságban is kellemes klímát biztosít. A telek nyugodt környéken helyezkedik el, aminek köszönhetően ez egy ideális választás a kikapcsolódni vágyóknak. 

Balatonfűzfő

Második találatunk egy ugyancsak 60 m2-es nyaraló Balatonfűzfőn 29,8 millió forintért. A nyaraló remek elhelyezkedésű a főút és a Balaton közötti üdülő részen található. 3 szobával és 2 fürdőszobával ideális nagyobb családok számára is, valamint a ház aljában egy pince is helyet kapott. 

Balatonfüred

Balatonfüred az északi part talán legimpozánsabb és legkeresettebb települése, így feltételezhetjük, hogy az árak erősen közelíthetnek a budapesti ingatlanárakhoz. Ez a 82 m2-es nyaraló megcáfolja ezt, mert 4 szobával frissen felújítva 32,9 millió forintért vásárolhatjuk meg. Igaz az ingatlan a felső nyugodtabb városrészben helyezkedik el, de ezáltal távol marad a város zajától.

Balatonakali

Ez a kisebb (52 m2) ízlésesen felújított és berendezett nyaraló várja új lakóit Balatonakalin. A ház a vízhez közelebb eső üdülő területen található hasonló kaliberű nyaralók szomszédságában. 2 szobával és egy terasszal rendelkezik, valamint a vételár (33,9 M Ft) részét képzik az új bútorok is. 

Balatongyörök

Ez a panoráma fogad minket egy balatongyöröki 110 m2-es házból. A ház felújítást igényel, így kedvező áron 30,9 millió forintért vehetjük meg. Rendelkezik egy 70 m2-es pincével, ami egy borászati gazdaságnak kialakított rész, ebből adódóan az egész telken szőlősorok találhatóak. A fölszinten 2 szoba, konyha és fürdőszoba az emeleten pedig 2 hálószoba van balatoni kilátással. 

 

6 komment

Kíváncsi vagy milyen ingatlant vehetsz 50 Millió forintból? Mutatjuk.

2020. augusztus 05. 15:15 - KB_Dorka

Az elmúlt időszak arra ösztönözte az embereket, hogy maradjanak otthon és ott töltsék el kreatívan a szabadidejüket. Ennek hatására sokan döntöttek úgy, hogy a város zajától és zsúfoltságától messzebb költözne Budapest agglomerációjába egy csendesebb kertvárosi övezetbe.

Ebben a cikkben összeszedtük a legjobb családi ház ajánlatokat az agglomerációban, amelyek elhelyezkedésüknek köszönhetően a városban dolgozók számára is megfelelő választás lehet.

  1. Panorámás ház Solymáron (39.9 M Ft) 

 Ez a gyönyörű panorámával rendelkező 120 m2-es, 4 szobás családi ház Solymár egyik közkedvelt részén a Hutweide városrészen található. Budapest autóval és vonattal is 25 perc alatt elérhető, ami a vonat előnye, hogy a Nyugati pályaudvaron leszállva máris a belvárosba érkezünk. A házhoz egy gyümölcsfákkal teli kert is tartozik.

  1. Természetközeli gerendaház Pomázon (42.9 M Ft)

Eladó Pomázon ez a 72 m2-es nagy telken fekvő gerendaház. Aki szereti a természetet és gyakran kirándul vagy túrázik, annak ideális választás, mert az utca végéből indul a Holdvirág-árok túraútvonal de más túraútvonalak is gyorsan elérhetőek. A ház jó elosztású 3 szobás ingatlan, az emeleten található a két hálószoba, amelyekből a reggeli kilátás a körülöttünk természet nyugalmát adja vissza.

  1. Családi ház Budakalászon (42 M Ft) 

 A Duna parthoz közel fekvő 79 m2-es családi ház eladó jó adottságokkal. Kisebb felújításokat igényel a ház, de látni benne fantáziát a nagy üvegablakokkal. Budakalász jó fekvésű város, könnyen elérhető az M0-ás autópálya, de akár a Szentendrei úton hamar Óbudán lehetünk. A ház rendelkezik egy nagy pincével, amely egy külön lakásként is funkcionálhat, vagy a ház részét képezve egy dühöngőnek alakítható át. 

  1. Egyszintes családi ház Gyálon (47 M Ft) 

 Egyszintes felújított családi ház garázzsal eladó Gyálon. Kertvárosi részen közel iskolához és óvodához található ez a 100 m2-es 4 szobás ház nagy kerttel. Hagyományos kialakítású szobák jellemzik, aminek köszönhetően a berendezésük sem jelent nagy kihívást.

  1. Páratlan lehetőség Szigetszentmiklóson (16.9 M Ft) 

 

Eladó Szigetszentmiklóson Csepelhez közel eső részén ez a két szintes 80 m2-es családi ház. Nagyon nyugodt és csendes utcában fekszik egy 880 m2-es telken, ahol gyümölcsös és veteményes is található. Enyhe felújításra, illetve átalakításra szorul, hogy egy család kényelmesen és szeparáltan tudjon együtt élni, mert jelenleg a tetőtér egy egylégterű hálószobából áll.

  1. Dunakeszin tópari ház eladó (35.9 M Ft)

 A Tőzegtó partján fekvő könnyűszerkezetes ház teraszáról ez a látkép fogad bennünket. A ház jól szigetelt télen nyáron kellemes hőmérsékletet lehet a házban tartani. A földszinten található a fürdőszoba, konyha, étkező és a nappali, míg az emeleten helyezkedik el 2 hálószoba és egy WC. Aki szeret horgászni annak tökéletes lehetőséget kínál ez az ingatlan, mert a kert közvetlen kapcsolatban van a tóval és rendelkezik saját stéggel is. A ház 2018-ban épült, így nem igényel felújítást, viszont a ház színezése a vevő feladata.

 

Szólj hozzá!

5% áfa és értékes ajándékok új lakásokhoz

2020. augusztus 03. 10:08 - Stickytree

Az ország egyik legnagyobb lakóingatlan beruházója, a LIVING továbbra is 5%-os áfával kínálja új építésű lakásait a fővárosban, így akár a piaci árnál kedvezőbben vásárolhatunk ingatlant a Metropolitan Garden-ben,  a Kassák Residence-ben vagy a Park West 1. ütemében. Sőt a beruházó nyári promóciójában értékes ajándékokat válaszhatunk új lakásunk mellé. Nézzük a lakóparkokat és az ajándékokat.

5% áfával elérhető lakóparkok

Metropolitan Garden

Az új építésű projektben 105 db lakás kerül kialakításra, szinte mindegyik ingatlanhoz tartozik erkély vagy terasz. A Metropolitan Garden a XIII. kerületben, az Országbíró utcában épül, a lokáció jó adottságokkal rendelkezik, az 1-es és a 14-es villamos néhány perc alatt elérhető innen. Az új otthonokhoz elérhetők közösségi szolgáltatások is, többek között: fűszerkert, takarító szolgálat, közösségi nappali, játszóház vagy akár BBQ sütőhely is. A lakások többsége már elkelt, viszont a megmaradt lakások között szerencsére találunk 1-től a 4 szobásig mindenféle méretűt. A konkrét lakáslista itt érhető el. 

Kassák Residence

A Kassák Residence szintén a XIII. kerületben található, a Váci út szomszédságában. A lokáció a sportos, aktív életmódot kedvelőknek is kedvez, hiszen a Margit-sziget és a Városliget is könnyedén megközelíthető a Klapka utcából. Az ország első közösségi szolgáltatásokat kínáló lakóparkjában valódi okos otthonok épülnek és mindegyik lakáshoz jár terasz is. A honlapon található infók alapján már csak 6 szabad lakás van, érdemes ezekre mielőbb jelentkezni, hogy le ne maradjunk róluk. A pontos lakáslista itt érhető el.  

Park West 1.

A Park West 1. az előző két projekthez képest egy nagyobb beruházás. Összesen 700 lakás fog felépülni az elkövetkezendő néhány évben a Dózsa György út szomszédságában. A lakóparkban jellemzően 30-70 m2 közötti lakásokat találunk. Lokáció szempontjából az épület elhelyezkedése kiválónak mondható, hiszen a Westend és a Nyugati pályaudvar néhány perces sétával elérhető. A részletes lakáslistát itt találjuk.

 

Válaszható garantált ajándékok új ingatlanhoz 

Ha sikerült kiválasztani a lakóparkot, akkor nézzük, milyen ajándékot választhatunk új otthonunk mellé. Fontos megjegyezni, hogy a beruházó promóciója július 15-től szeptember 15-ig érvényes, tehát ebben az időszakban kell megvásárolni az ingatlant, hogy jogosultak legyünk az ajándékokra.

1. ROBOGÓ

Az első opció egy menő elektromos robogó. Mutatjuk a főbb részleteket: 

Nagy hatékonyságú, elektromos működéssel ellátott Super SOCO robogó, 115Nm forgatónyomaték, 70 kg saját tömeg, 45km/h sebesség, 2,788W csúcsteljesítmény, 75 km hatótávolság.

2. LAKBERENDEZÉS

Azoknak, akik nem szeretnek bajlódni a lakberendezéssel ez lehet a tökéletes választás: egy neves hazai lakberendező, Hadnagy Tímea megálmodja és berendezi álmai otthonát. A tanácsadás több személyes konzultációból áll, melynek eredményeként kapunk egy berendezési alaprajzot és egy bútorlistát, ami minden apró kiegészítőre és textíliára, lámpatestre, színre és textúrára kiterjed.

 

3. SHARE NOW

Ha szívesen vezetnél nap, mint nap BMW-ket és Miniket, akkor azt javasoljuk, hogy ezt a lehetőséget válaszd. A világ vezető carsharing szolgáltatójánál most 500 000 Ft értékű kuponra lehetsz jogosult. Ez azt jelenti, hogy akár 5 000 percet autózhatsz és nem kell se parkolást, se tankolást fizetned.

4. TÁROLÓ

Végül egy kevésbé attraktív, de annál hasznosabb válaszható ajándék. Egy tároló hatalmas segítség lehet, hiszen elhelyezhetjük benne a biciklinket, mitöbb a szerszámoknak, a sportszereknek és az átmenetileg nem használt eszközöknek vagy bútoroknak is juthat itt hely. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a tárolók növelik az ingatlan értékét is. 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása