Költözzbe Magazin

Költözz el vagy Költözz be

Ide menekülj a város zajától, házak 5 millió Ft-ig

2020. szeptember 29. 10:04 - KB_Dorka

Ha eleged van a nyüzsgésből, rohanásból és zajból akkor mindenképp olvasd el cikkünket. Összeszedtük az ország legolcsóbb házait messze a várostól, ahol a légszennyezettség minimális és a mindennapok lelassulva, nyugodtan telnek. Sok olyan történetet hallani, hogy valaki több év városban élés után úgy dönt, hogy elköltözik vidékre, egy kis faluba maga mögött hagyva addigi életét és új kihívások elé nézve megtalálja a helyét egy kis településen. Mutatjuk a legjobb ajánlatokat, ahova akár egyből be is lehet költözni.

1. Marcali

Marcali Somogy megyében, a Balatontól 14 km-re délre fekszik. Itt található ez a mesébe illő házikó nem egész 5 millió forintért. Az 1300 m2-es telken telepített szőlő és gyümölcsfák állnak, melyeket az ingatlanhoz tartozó felszereléssel fel is tudunk dolgozni. A ház mellett egy úgynevezett pipázó található, ahol kerti sütögetést szervezhetünk, emellett a nagy kertben számtalan lehetőség adott a kikapcsolódásra vagy sportolásra. Az ingatlan ugyan csak 2 szobás, de könnyedén tovább bővíthető még szobákkal vagy egyéb helyiségekkel.

2. Elek

3,9 millió forintért vásárolható meg ez a családi ház Eleken. A település nagyon közel a román határhoz található kb. 4500 lakossal. A telek, amelyen a ház és a hozzá tartozó gazdasági épület fekszik összesen 800 m2. Külső burkolata felújított és frissen festett, szerkezete tartós. Belső felújítások részben megtörténtek de folytatása javasolt. A ház 2 szobát és egy konyhát tartalmaz,de a gazdasági épület felújításával egy új házrész alakítható ki vendégháznak vagy nyárikonyhának. A telek adottságai lehetővé teszik az otthoni gazdálkodást vagy diszkert építését.

3. Dunaegyháza

Dunaegyháza egy kicsi település közel Dunaföldvárhoz és Solthoz, mindössze 1400 fő lakossal. 400 m2-es telken áll az 50 m2 alapterületű, 2000-ben felújított, tornácos parasztház. Kertje gondozott virágoskert, de szőlőt is találunk benne. A ház a felújítás során ki lett bővítve, így mostmár 2 szoba, konyha és fürdőszoba áll reldelkezésre, illetve az autónkat egy épített tégla garázsban tárolhatjuk. A községben minden sétatávolságra elérhető, bolt, óvoda, és iskola néhány perc alatt megközelíthető. Belül kisebb felújításra szorul, de alap funkciói jól működnek, így az ingatlan 3,8 millió forintba kerül.

7 komment

20 millió Ft alatt is van új lakás Budapesten

2020. szeptember 24. 15:15 - KB_Dorka

A Simona Ház 1 után most a második ütem a Simona Ház 2 kínál kulcsrakész lakásokat a VIII. kerületben. 200 méterre az első beruházástól, a Lujza utca 10. szám alatt található az elsődlegesen fiatalok számára épült társasház. A projekt átadása már megtörtént, így azonnal költözhető valamennyi szabad lakása.

A Simóna Ház 1-nél már bevállt fejlesztő a Mantra Development végzi a kivitelezést. 17 éves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, 5 csillagos szállodákat, lakóparkokat és társasházakat épít. Különlegessége más ingatlanfejlesztő cégekkel szemben, hogy a Mantra Developmentnél a kulcs a humánközpontú tervezésben rejlik. 

A Simóna ház 1-nél alkalmazott módszerek alapján épült meg a második épület Budapest belvárosában. Jó elhelyezkedéssel, közel számos busz, villamos és metroállomáshoz. Mindezeken túl fontos kiemelni, hogy amennyire a belvárosi viszonyok lehetővé teszik, zöld övezetben található a társasház. Sétatávolságon belül érjük el például a II. János Pál Pápa teret, ahol kikapcsolódhatunk vagy egy fárasztó nap után stressz levezető futást végezhetünk. 

Egyetemistáknak kíváló kezdő lakás lehet, hiszen elhelyezkedése számukra a legkedvezőbb. A kerületben megannyi felsőoktatási intézményt találunk, melybe összesen 36 000 hallgató jár nap, mint nap. Gyalogtávolságon belül találjuk a Semmelweiss Orvostudományi Egyetemet, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karát és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet. De, ha a felsosoltak közül egyik sem tartozik a kiválasztott egyetemek közé, akkor sem kell búsulni, mert további intézmények érhetők el kb. 10 perc BKV-zással, mint pl.: Corvinus, ELTE vagy BME.

Az épület egy 6 emeletes, 21 lakásos társasház, tradícionális és előremutató homlokzattal, ahogyan a Simóna Ház 1-nél, úgy most is magas minőségű, európai szintű belső dizájnnal épültek a lakások. Energetikailag hatékony, magas szinvonalú és tartós minőségű bútorokat választottak a berendezéshez. Ez nagy segítség lehet, ha valaki nem szeretne bajlódni a lakás bebútorozásával, a Simóna Ház 2 kulcsrakész lakásokat kínál megvételre. Az épület fekvése kedvező, jó benapozottságú lakások létrejöttét segíti.

A lakások 29 és 54 m2 közöttiek, melyek mindegyike okos helykihasználással lett berendezve, hogy a beköltöző új lakó kis helyen is kényelmesen el tudjon férni. Mivel a tervezés során az elsődleges célcsoport az egyetemisták köre volt, így az ő igényeiket tartották szem előtt, ezért jöttek létre az amerikai konyhás nappalik, hogy ha kisebb társaság látogatna hozzánk akkor is elegendő tér legyen számunkra. A lakások ára 20 és 30 millió forint közé esik, így mondhatjuk, hogy könnyebb megvásárolni. Többféle lakástípust terveztek a kivitelezők, melyek közül pl. ez a 2 szobás lakás 25 millióba, míg ez az 1 szobás lakás 20 millió forintba kerül. Kíváló lehet befektetésnek is, hiszen a 8. kerületben most tömérdek ingatlanfejlesztés megy végbe, így átlag feletti hozamot érhetünk el.

Szólj hozzá!

Bemutatkozik a LIVING új projektje, a nagysikerű Park West folytatása, a Park West 2!

2020. szeptember 24. 12:00 - KB_Dorka

Elindult a LIVING Park West projektjének folytatása, a Park West 2 a XIII. kerületi Lehel tér közelében, a megújuló Ferdinánd negyed szívében. A WING Zrt. lakóingatlanokra specializálódott ernyőmárkája ezzel a fejlesztéssel a városi pezsgést és az aktív életmódot kedvelőket célozza meg, akiknek elsődleges szempont a jó lokáció, valamint a lakópark által biztosított közösségi- és smart szolgáltatások. A 234 darab, többségében 40 és 50 négyzetméter közötti lakások kedvezményes 5 százalékos adókulccsal, valamint idén mindössze 1 millió forint befizetésével vásárolhatók meg.

Megkezdődött a LIVING fejlesztésében megvalósuló Park West 2 lakópark lakásainak értékesítése. A WING Zrt. lakófejlesztésekre specializálódott ernyőmárkája ezzel a projekttel elsősorban a városi nyüzsgést és a környezettudatosságot fókuszba helyező fiatalokat, valamint az aktív életmódot kedvelőket célozza meg, akiknek fontos a jó lokáció, valamint a lakópark által biztosított közösségi és smart szolgáltatások. Az első ütem sikerét követve a Park West 2 építése 2020 őszén indul és a tervek szerint 2022 végén kerül sor az átadásra.

pw2-02.jpg

A dinamikusan fejlődő XIII. kerületi Ferdinánd negyedben, a Szabolcs utca 15-25. szám alatt található lakópark remek lokációjának köszönhetően kiváló befektetési lehetőség is egyben. Csupán rövid sétatávolságra elérhető a WestEnd City Center, a határoló főutakon számos tömegközlekedési eszköz – metró, buszok és villamosok – megállója megtalálható, a kikapcsolódásra vágyók számára pedig mindössze 10 percnyire található a Városliget, a Fővárosi Állat- és Növénykert és a felújított Széchenyi fürdő is. A szintén ebben a városrészben található Park West 1 rendkívül népszerű a lakásvásárlók körében: jelenleg az építés alatt álló lakópark mintegy 700 lakásának értékesítettsége jelenleg 70 százalékon áll.

 A 234 darab, többségében 40-50 négyzetméteres lakással induló Park West 2 tervezésénél elsődleges szempont volt a hatékony alaprajz és a környezettudatos megoldások kialakítása. Minden lakáshoz tartozik terasz, illetve az összes lakás esetében elérhető mélygarázsban biztosított parkoló, a felső szintekről pedig gyönyörű kilátás nyílik többek között a budai hegyekre, a Városligetre és a Pannon Park biodómjára.

pw2-01.jpg

A LIVING, az ország első közösségi lakópark fejlesztőjeként a Park West 2 esetében is olyan egyedi közösségi szolgáltatásokat biztosít a lakóknak, mint a közösségi nappali-társalgó, könyvtár, takarítás, fészer, vagy a 0-24 órás csomagátvétel. A LIVING nagy hangsúlyt fektetett a tervezésnél a munka és magánélet egyensúlyának támogatására, így a Park West közös nappalija nem csupán a relaxáció helyszíne lehet, de co-working munkateret és ennek részeként business corner szolgáltatásokat is kínál.

A Park West 2 minden lakása okosotthon. A lakók kivétel nélkül élvezhetik a SMART LIVING szolgáltatás előnyeit: a SMART Home ingyenes alapcsomagban található központi egység, okosdugalj, ingyenes WiFi szolgáltatás, valamint fűtésszabályozás külön díj ellenében igény szerint bővíthető SMART+ csomaggal, hogy a mindennapok még komfortosabban telhessenek.

 A lakások kiemelkedő minőségére garancia az anyavállalat WING Zrt. több mint 20 éves fejlesztő háttere és pénzügyi stabilitása. A Park West 2 lakásai kedvezményes 5 százalékos adókulccsal, valamint idén mindössze 1 millió forint befizetésével vásárolhatók meg, így ebben az évben már nem kell többet fizetnie!

pw2-03.jpg

5 százalékos áfa a LIVING projektjeinél

A LIVING, a WING lakóingatlanokra specializálódott ernyőmárkája, az ország első közösségi lakópark fejlesztőjeként 2018-ban, a Kassák Residence fejlesztéssel lépett a piacra. A nagysikerű első projektet nem sokkal követte a Béke tér szomszédságában található Metropolitan Garden, a Ferdinánd negyedben található Park West, valamint a fejlesztő legújabb projektje, a Kassák Passage. A lakófejlesztésekben közös a XIII. kerületi, kiváló közlekedési opciókkal és szolgáltatások sokaságával rendelkező lokáció, valamint az átlagon felüli minőség és az alapcsomag részeként érkező okosmegoldások. A Kassák Residence, Metropolitan Garden és Park West 1 és 2 esetében az érdeklődök 5%-os kedvezményes áfakulcs mellett vásárolhatják meg újépítésű otthonaikat.

***

A LIVING-ről

A LIVING Magyarország vezető ingatlanfejlesztő vállalatának a WING Zrt.-nek a lakóingatlanokra specializálódott márkája. A WING több mint 20 éves ingatlanfejlesztési tapasztalata, komoly referenciái, pénzügyi stabilitása és a folyamatos innováció iránti elkötelezettsége egyaránt garancia a minőségre és a megbízhatóságra. A LIVING célja olyan modern, városi otthonok fejlesztése, amelyek emberközpontú szolgáltatásaikkal és intelligens megoldásaikkal az ott lakók életminőségét javítják. A LIVING 2018-ban, a Kassák Residence fejlesztéssel lépett a piacra. A nagysikerű első projekt immáron elérte a 97 százalék fölötti értékesítési rátát köszönhetően a kiváló minőségnek és az országban egyedülálló közösségi szolgáltatásoknak. A Residence-t nem sokkal követte a Béke tér szomszédságában található Metropolitan Garden, a Ferdinánd negyedben található Park West, valamint a fejlesztő legújabb projektje, a Kassák Residence folytatásaként a Kassák Passage. A lakófejlesztésekben közös a XIII. kerületi, kiváló közlekedési opciókkal és szolgáltatások sokaságával rendelkező lokáció, valamint az átlagon felüli minőség és az alapcsomag részeként érkező okosmegoldások.

Szólj hozzá!

Ezt látnod kell! Luxusvilla Gödöllőn

2020. szeptember 22. 08:24 - KB_Dorka

Gödöllő dinamikusan fejlődő város Budapesttől 30 km-re az agglomerációban fekszik. Az utcák minden nap fiatalokkal telnek meg köszönhetően többek között a Szent István Egyetemnek, melyre összesen közel 13000 hallgató jár. Gödöllő belvárosától kicsit távolabb egy csendes városrészen eladó egy gyönyörű családi ház 6 szobával. A ház francia Art-Deco stílusban épült minőségi anyagokból csodás környezetben.

Görgess tovább a részletekért.

Gödöllő igen kedvelt Blaha városrészén várja új lakóját ez a hatalmas 550 m2-es családi rezidencia. A ház jó környezetben közel a természethez egy 4000 m2-es telken található, aminek több, mint 50%-a erdős terület. A szépen gondozott díszkert és a telepített ősfák növelik a lakók komfortérzetét.

A földszinten egy nagyobb létszámú vendégség fogadására is alkalmas 120 m2-es nappali-étkező áll rendelkezésre, amelyből közvetlen nyílik egy modern, főzőszigetes konyha. Ezen a szinten van továbbá egy több ezer kötetes könyvtár-dolgozószoba, valamint egy 60 m2-es borospince, ahol szintén tarthatunk kisebb összejöveteleket.

Az emeleten helyezkednek el a hálószobák, mely mindegyikéhez külön fürdőszoba és gardrób alakítható ki. Több gyerekes családok számára ideális választás, a sok szoba és a különböző kisebb terek adta lehetőségeknek köszönhetően. Az épület bejárata mellett a család számára egy 45 m2-es garázs áll rendelkezésre, ezen kívül az érkező vendégeknek is biztosított 6 db parkolóhely. A teljes kikapcsolódást lehetővé teszi a kertben lévő nagy medence és a teraszos kiülő.

4 komment

Kiadó nyaralók a Balatonon egész évben

2020. szeptember 17. 09:05 - KB_Dorka

A legszebb nyári élményekért nem kell feltétlenül messzire utazni, hiszen Magyarország számos olyan kulturális és természeti kinccsel rendelkezik, melyek egyedülálló kikapcsolódási lehetőségeket nyújtanak. Akár vízpart melletti balatoni nyaralás, akár egy csendes Balaton környéki visszavonulás szerepel a nyári tervek között, egy kiadó nyaraló bérlése az egész családnak lehetőséget nyújt a tökéletes pihenéshez, a hétköznapokból való kiszakadáshoz.

Összeállításunkban megmutatjuk azokat a Balaton környéki kiadó nyaralókat, melyek kiváló lehetőséget biztosítanak az utolsó napsugarak maximális kiélvezésére.

Zamárdi

A Balaton vidéke kétségtelenül az ország legkedveltebb nyaralóövezete. A déli part a sekély, meleg vize, az ingyenes strandok és az északi part látványával elkápráztató csodás kilátása miatt olyan népszerű, különösen a kisgyermekes családok körében.

Ez a Zamárdiban, a közkedvelt üdülőövezetben, a parttól mindössze 200 méterre elhelyezkedő két apartmanos rezidencia tökéletes választás azoknak, akik barátokkal, vagy nagycsaláddal szeretnének egy kivételes helyre költözni, hogy jó társaságban elbúcsúzzanak a nyártól. A rezidencia összesen 12 fő elszállásolására alkalmas, a két apartman egymástól függetlenül is használható, így akár két család számára is kielégítő kényelmet nyújt. Az épülethez továbbá egy grill sarokkal, bográcsozóval ellátott pompás kert is kapcsolódik, ahol akár minden este élvezhetjük a nagy társaságot és a finom ételeket.

Balatonfüred

A Balaton északi partja tökéletes választás mindazok számára, akik a vízparti kikapcsolódás mellett a természet közelségét, a változatos tájak bejárását és a balatoni boros pincék sokszínűségét is szeretnék kiélvezni.

Ez az erdő mellett, varázslatos és békés környezetben elhelyezkedő kétszobás balatonfüredi ház 1 szobájával, nappalijával és két fürdőszobájával 4 fős társaságok számára a legideálisabb. Hatalmas, gondosan kialakított, rendezett kertjében a szalonnasütögető, a pihenők és a két boros pince gondoskodik a tökéletes hangulatról. A nyaraló adottságai és tágas kertje lehetővé teszik a zsúfolt nyaralóövezetből való visszavonulást, és a természet közelségének megnyugtató hatását szűk családi vagy baráti közben.

Zamárdi

Ez az újszerű teraszos nyaraló közvetlenül a Balaton partján található Zamárdiban, melyből örök panoráma nyílik a Balaton vizére, valamint a Tihanyi-félszigetre. Kedvező elhelyezkedésének köszönhetően a vízibicikli- vagy csónakbérlés, a szörfözés, gokartozás vagy a kalandparkozás mindössze egy karnyújtásnyira elérhető, így a kisgyermekes családok könnyedén kiélvezhetik a Balaton nyújtotta szolgáltatásokat.

A gyönyörű modern berendezés maximális otthoni kényelmet biztosít a lakók számára, bérlése pedig nem csupán a nyári hónapokra, hanem akár egész évre is lehetséges. A két hálószoba és nappali, valamint a gépesített felszereltség az egész család számára megfelelő lakhatást kínál, így a nyaralás akár több hónapos kikapcsolódássá is bővíthető.

 

Szólj hozzá!

Eladó ingatlanok a Dunakanyarban 30 millió forinttól

2020. szeptember 15. 08:22 - KB_Dorka

Sokan vannak úgy, hogy elegük van a város zajából és szeretnének a hétköznapokon is csendes, nyugodt környezetben élni. Így lett egyre felkapottabb Budapest vonzáskörzete, a kertvárosi övezetek, ahonnan autóval vagy tömegközlekedéssel még elfogadható időn belül a belvárosba lehet érni. Ma Magyarország egyik legszebb vidékét a Dunakanyart mutatjuk be az aktuális eladó családi házakkal. 

1. Verőce

Verőcén a domboldalban, örök panorámás luxuslakás eladó 225 millió forintért. Építése során nagy gonddal voltak a megfelelő anyagok kiválasztásával, hogy minőségi és tartós ház jöhessen létre. 3 szintes ház összes 330 hasznos m2-rel rendelkezik. A ház alatt egy hatalmas pince szint van, ahol egy 40 m2-es garázs, billiárd szoba, edzőterem, szauna és fürdőszoba kapott helyet. 

A földszinten találjuk az amerikai konyhás nappalit, fürdőt, mosókonyhát és egy nagy 80 m2-es teraszt, ahonnan egyből egy medence tárul elénk. Innen nézhetjük esténként a gyönyörű naplementét. Az emeleti szinten 3 hálószobát találunk, ebből egyik rendelkezik saját fürdőszobával és erkéllyel. A maradék 2 félszoba tetszés szerint alakítható és berendezhető, akár olvasószobának vagy home office irodának. 

2. Pilismarót

Gyönyörű túraútvonalakkal és természeti látnivalókkal vár Pilismarót, ahol ez a 97 m2-es családi ház mindössze 30 millió forintba kerül. Téliesített hétvégi házként van besorolva de teljes értékű ház. A fűtésről egy 1900-as évek elején készült cserépkályha gondoskodik, mely könnyedén befűti mind a két szintet. 

A földszinten találjuk a konyhát, egy nagy nappalit, a fürdőszobát és egy kamrát, valamint egy fedett teraszt, így rosszabb idő esetén is ki tudjuk használni adottságait, de a rekkenő hőségben is biztos árnyékot nyújt számunkra. Az emeleten jelenleg egy nagy szoba és egy háló van kialakítva de a nagyszobából könnyedén hálószobát varázsolhatunk egy térelválasztó segítségével. Az igényesen gondozott nagy kert lehetőséget ad kerti sütögetésre vagy kisebb gyerekek számára játszani.

3. Zebegény

Ha szeretnénk elbújni a világ elől, akkor ez a gerendaház ideális választás lehet Zebegényben, ahol gyönyörű erdő vesz körül minkent. Egyedi tervezés alapján épült a ház és mindegyik helyiségét úgy alakították ki, hogy a legoptimálisabb legyen a panoráma, a lejtőkitettség és a fényviszonyok figyelembevételével. Az alsó szinten egy egylégterű szoba került berendezésre külön konyhával és nappalival. Ehhez kapcsolódik egy terasz, ahol sütögető és kemence is rendelkezésre áll.

A földszinten egy amerikai konyhás nappalit, egy fürdőszobát és egy panorámás teraszt találunk. Az emeleten egy hálószoba és egy nagyszoba van saját erkéllyel kilátással a Dunára és a Pilisre. A nappaliban és az alsó szinten téglából épített kandalló szolgál extra segítségként a fűtés mellé, amit még, ha nem is használunk, melegség hangulatát kelti a szobában.

4. Dömös

Dömös 6 km-re található Visegrádtól, mely autóval vagy akár volán busszal is könnyedén megközelíthető. A ház 160 m2-es és rengeteg szobával rendelkezik, melyek tetszés szerint alakíthatóak hálószobából dolgozószobának, könyvtárnak vagy akár gardróbnak. A bejárat egy fedett verandán keresztül közelíthető meg és belépve az előszobába érkezünk, ahonnan nyílik a konyha és a nappali. Ezen a szinten találunk még 2 hálószobát egy kamrát és egy fürdőszobát.

 Az emeleten további 4 hálószobát egy füdőszobát és egy nagyobb szobát találunk, ami lehet társalgó vagy játszós szoba. A ház részlegesen felújított de folytatása szükséges, így kevező áron 33,9 millió forintért vásárolható meg.

Szólj hozzá!

Az ország legjobb medencés házai

2020. szeptember 10. 10:38 - KB_Dorka

Körbejártuk az eladó családi házak kínálatát és összegyűjtöttünk a legjobbakat, amelyek medencével is rendelkeznek. Milyen jó érzés lehet egy fárasztó nap után belecsobbanni és kikapcsolódni, nem? Görgess lejjebb és mutatjuk miket találtunk szerte az országban.

1. Érd

A ház építésekor mindenre gondoltak, ami szükséges lehet, hogy élhető környezetet biztosítson egy család számára. Az ingatlan 3 szintes, ami áll egy alagsorból, földszintből és egy emeleti részből. A alagsorban találjuk a garázst, tárolót, a kazánházat és egy igény szerint alakítható helyiséget (pl.: iroda, konditerem). 

A földszinti részt tágas terek jellemzik, itt találjuk az amerikai konyhás nappalit és egy hálószobát. A nappaliból kilépve az egyik teraszra érkezünk, ami részben fedett, a hátsó nagy teraszról pedig a medencét tudjuk megközelíteni. A kertben lévő növényeknek és a zegzugos helyek kialakításának köszönhetően teljesen intimmé vált, így zavartalanul fürödhetünk a medencében.

2. Baja

Első ránézésre azt is gondolhatnánk, hogy ez a ház egy amerikai kertvárosi övezetben áll, de meglepő módon Baján építették ezt a 165 m2-es családi házat. A hatalmas telek lehetővé tette, hogy a szépen parkosított kertben létrehozzanak egy medencét, aminek szélén pavilont és pihenő ágyakat helyeztek el a minél harmónikusabb megjelenésért. 

A nappaliból nyílik egy nagy, fedett hátsó terasz, méretéből adódóan sok ember befogadására alkalmas, így nagyobb kerti partykat is lehet rendezni. Itt találunk egy BBQ grillt és helyet kapott néhány fitness gép, hogy az úszás mellett a szárazföldön is végezhessünk testmozgást.

3. Halászi

Ebben az ingatlanban tényleg mindent megtalálsz. Halászi a Mosoni-Duna partján fekvő gyönyörű település, közel a vízparthoz és a határhoz tökéletes elhelyezkedésnek örvend. A 237 m2-es házhoz tartozik egy 100 m2-es fedett terasz, ami alatt kényelmes kanapék, étkezőasztal és jakuzzi van, mellette pedig egy fedett medencében fürödhetünk kedvünkre. Hogy a kerti főzés élménye is meglegyen, építettek egy bontott téglából felrakott igényes sütögetőt.

A házon belül egy tágas, galériás nappalit, konyhát és a szülői hálót találjuk saját fürdőszobával. Emelett van egy konditerem szaunával és fürdővel, egy dolgozószoba és egy kamra. A galérián 3 hálószoba, fürdőszoba és egy nagy erkély kapott helyet.

4. Nyíregyháza

Gyönyörű parkosított területen eladó ez a családi ház 89 millió forintért. A ház alapterülete 170 m2, amiben 4 hálószoba, étkező, nappali, konyha és egy gardrób kapott helyet. A ház jó minőségű alapanyagokból lett készítve, így nagyon jó állapotban van és modern felszereltségű. A szépen gondozott kerben 50 m2-es medence kapott helyet, mellette egy fedett terasz, ahol pihenhetünk.

A telken találunk még egy 45 m2-es vendégházat, ami egy igazi vadászház benyomását kelti a falon lévő dísztárgyakkal és a kő betakással. Rendelkezik egy saját konyhával és étkezővel, valamint egy nagy méretű szaunával is. 

 

Szólj hozzá!

Borozni nem csak nyáron lehet!

2020. szeptember 08. 08:24 - KB_Dorka

Sokak kedvét szegi, hogy véget ért a nyár és vissza kell ülni az irodába vagy az iskolapadba. Ezzel a cikkünkkel szeretnénk kedvet csinálni olvasóinknak és elrepíteni Magyarország egyik legnevesebb borvidékére Villányba.

Villány híres pincesorán eladó 2 üzlethelyiség sok lehetőséggel.

1. Családi ház panzióval

Első ajánlatunk egy 360 m2-es panzióval összekötött családi ház. A panzióban összesen 6 hálószoba van, kettő, három és négy ágyas, így egy nagyobb baráti társaságnak vagy családok számára is kiadható. A családi házrész lehetővé teszi, hogy odaköltözzünk vagy a panzió tovább bővítésére. A fedett teraszon borkostolókat lehet szervezni, illetve reggeli és vacsora helyszinéül is szolgálhat. Az egész komplexum 119 millió forintba kerül, ebbe az összegbe beletartozik az ingatlan teljes felszereltsége is.

2. Borospince

Eladó egy borospince a picesoron. Ki ne szeretne egy saját borospincét? Gyönyörű állapotban van, összesen 250 m2 hasznos területtel megvásárlható közel 74 millió forintért. A föld alatt helyezkedik el egy 30 m2-es látványpince, ami akár 5000 palack bor tárolására is alkalmas. A földszinten bárpult, konyha és sütésre is alkalmas kályha van, valamint vendégtér, ahol fogadhatjuk a borozni vágyó látogatókat. Az emeleten további vendégeket tudunk leültetni vagy kis átalakítással ez a rész alkalmas vendégek elszállásolására. 

1 komment

Irány Noszvaj!

2020. szeptember 03. 13:09 - KB_Dorka

Egertől alig több, mint 10 km-re találjuk a festői szépségű Noszvajt, melyet rengetegen látogatnak évszaktól függetlenül egész évben. A Bükk hegység lábánál bújik meg a kis település, mely rengeteg lehetőséggel és programmal csalogatja magához az érdeklődőket. 

Noszvaj egy teljesen egyedülálló település Magyarországon, a természeti adottságain túl, olyan összetartó és vendégszerető közösséggel büszkélkedhet, akik évről évre egyre kreatívabb ötleteket és programokat találnak ki a családosok és természetkedvelők számára. Arról se feleldkezzünk meg, hogy Noszvaj Észak-Magyarország egyik legjelentősebb borvidéke, ami ugyancsak egy vonzereje a mesebeli falunak.

Mindezek tudatában bemutatunk egy eladó családi házat Noszvaj mellett, mutatjuk a részleteket.

A 2,5 hektáros erdőben fekvő ház rengeteg lehetőséget rejteget magában. 3 emeletén összesen 5 szoba került kialakításra, így családi háznak, de akár befektetési célra is tökéletes. Az erdő közelsége egy olyan nyugodtságot sugároz magából, amelyet vétek lenne kihagyni. Ennek örvendenek a madárházban élő madarak, akik a természetben de mégis emberközelben élhetnek. 

A ház rendelkezik egy hatalmas terasszal, ami örök panorámát nyújt a Bükkre, valamint találunk egy sütögetésre alkalmas fedett teraszt is. Ez kisebb rendezvények helyszínéül is szolgálhat, mert a hatalmas fa asztal köré akár 40 ember is le tud ülni. 

Noszvaj települése 1,5 kilometerre található a háztól, mely aszfaltozott úton közelíthető meg. A kerítésen belül lekövezett úton közlekedhetünk, elektromos rendszerének köszönhetően télen nem kell bajlódni a hólapátolással, mert magától leolvasztja a havat. A telepített napkollektorok segítenek a melegvíz ellátásában, valamint az áram szolgáltatásban. A vízellátás egy 20 méter mély fúrt kúton keresztül működik és bevizsgált bükkaljai karsztvizet szolgáltat.

Szólj hozzá!

Nyílt napot tart a Metrodom!

2020. augusztus 28. 10:49 - KB_Dorka

A Metrodom hamarosan egy új lakóparkot ad át a XIII. kerület frekventált részén, a Madarász Viktor utca és a Szobor utca által határolt telken. Ennek apropóján a beruházó most nyílt napot szervez, mutatjuk a részleteket!

Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen egy igazán családias lakópark, gyere el 2020. szeptember 4-5. között a Madarász38 nyílt napjára. Ezen a két napon (péntek-szombat) 10:00-től 17:00-ig bárki megtekintheti a berendezett mintalakást, valamint a szuper közösségi tereket a belső kerttel együtt.

A kialakult járványügyi helyzet miatt előzetes regisztráció szükséges, amit ezen a linken lehet megtenni!

madarasz_02.jpg

Kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak

A Metrodom nagy hangsúlyt fektet arra, hogy otthonaiban minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbb pihenési és szórakozási lehetőségeket. A Madarász38 lakóparkban éppen ezért található egy közösségi nappali, ahol a lakók kipihenhetik a nap fáradalmait vagy közösen lazulhatnak a nap bármely időszakában. A családosok igényeit is szem előtt tartva a közösségi nappaliban egy játszósarok is kialakításra került, ráadásul egy látványos és biztonságos mini csúszdapark is van a belső kertben!

madarasz_03.jpg

A Madarász38 lakópark a sportolni és kikapcsolódni vágyókat sem hagyja cserben, hiszen a Metrodom létrehozott a földszinten egy fitnesztermet, így nem kell messzire menni, ha a lakó át szeretné egy kicsit mozgatni magát, az edzés után pedig a szaunában lehet kipihenni a nap fáradalmait.

Kényelmes és energiatakarékos okosotthonok 

A lakópark minden lakása okosotthon rendszerrel van felszerelve, amellyel a lakók mindennapjait szeretnék megkönnyíteni. A rendszer nem csak azért praktikus, mert nem kell odasétálni a villanykapcsolóig, hanem mert bárhonnan irányítható, akár út közben, egy mobiltelefon vagy tablet segítségével. A világítás, a nyílászárók állapota, vagy a hűtés-, és fűtésrendszer kezelése így sokkal kényelmesebb, ráadásul a rendszer az alapfunkciókon felül bármikor tovább bővíthető, amelyhez segítséget nyújt a Metrodom.

A Madarász38 fűtési rendszere, a Dual Eco egy olyan fejlesztés, amely gazdaságosabb működést tesz lehetővé, lejjebb szorítva a fűtési költségeket. A rendszer lényege, hogy a különböző kazánok akkor és úgy lépnek működésbe (állítják elő a fűtéshez szükséges melegvizet), amikor teljesítményüket a legoptimálisabban tudják leadni, ezzel jelentős energiát megtakarítva.

madarasz_01.jpg

A Metrodom nyílt napjára ezen a linken lehet regisztrálni.

1 komment
süti beállítások módosítása