Költözzbe Magazin

Költözz el vagy Költözz be

A legjobb eladó Airbnb-k Budapesten

2020. december 15. 08:40 - KB_Dorka

Sokan válnak meg most felújított belvárosi lakásuktól, mert rövidtávú kiadási lehetőségre most nincs esély a turisták hiánya miatt. Meg is néztük, mi a felhozatal és nehéz választás elé kerültünk, mert jobbnál jobb ingatlanok várják új tulajdonosukat a legjobb lokációval. 

Belváros

Az 5. kerületben egy 90 m2-es felújított luxuslakás eladó. 2 hálószobával rendelkezik, így kifejezetten praktikus és kényelmes itt lakni. Elhelyezkedése is kiváló, pár perc sétára található a Váci utca és a rakpart, ahol most kellő nyugalmat is kapunk, amellett, hogy minden gyalogtávolságon belül elérhető. Így nem meglepő az sem, hogy milliós négyzetméter ár mellett lehet most a miénk.

Újlipótváros

Nagyon hangulatos lakás született a 13. kerületben és nem is akárhol, a Pozsonyi úton vehetjük meg ezt a 85 m2-es ingatlant. Az 1900-as évek elején építették a házat, melynek 6. emeletén, összesen 4 szobás lakás eladó. Ízlésesen berendezett különböző stílusokat alkalmazva egy igazán érdekes hangulat jött létre, amiben biztosan otthonosan érezné magát bárki. Mivel a híres Palatinus épületben található az ingatlan, így az ára is elég magas, 110 millió forint.

Lipótváros

Az 5. kerület Falk Miksa utcájában kínálnak megvételre egy 97 m2-es udvarra néző lakást 140 millió forintért. Nagy tágas terek jellemzik a minőségi felújításon átesett ingatlant, ahol a bársony elemek dominálnak. Pest egyik legértékesebb utcájából minden pár percnyire elérhető, igazán kedvező fiatalok számára, akik a belvárosban dolgoznak/tanulnak. 2 hálószobájának köszönhetően, pedig megosztva is ki lehet használni vagy egy család is kényelmesen elfér benne.  

Ferencváros

Ahogy a belvárosból kijjebb érkezünk az ingatlanárak is kedvezőbbek, így találtunk rá erre a 80 m2-es lakásra 66 millió forintért. Szintén gyönyörűen felújított és ráadásul tulajdonostól eladó az ingatlan. Kifejezetten kedvező az elosztása, 2 nagy hálószoba, 2 fürdőszoba és egy nagy nappali lett kialakítva, így kényelmes és élhető légkört teremt a fiatalos, elegáns lakás. 

Ha szeretnéd Te is eladni ingatlanod nézd meg kedvező hirdetési feltételeinket ezen a linken.

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magazin.koltozzbe.hu/api/trackback/id/tr5816338728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shitgun 2020.12.15. 13:54:32

Száradjon rájuk az airb'n'b-s kecójuk, azt kívánom. Felnyomták az ingatlanárakat, szétcseszték a társasházak nyugalmát, most szépen nyeljék be a veszteséget. Remélem az egész műfajnak leáldozik, eleve eszetlenség lakóközösségben hotelt működtetni. 140 milláért meg jó nagy marha, aki belvárosi társasházba költözik.

AlexAston 2020.12.15. 14:20:58

@shitgun: Egyetértek. Nagyrészt ennek is köszönhető az irreális ingatlan árazás. Meg persze a CSOK-nak is.
Ennyiből jó volt ez a Covid hiszti, hogy talán páran tönkre mentek benne, akik spekuláltak, és csökkennek még az árak a piacon.

dr.derill 2020.12.15. 21:41:26

Ezzel annyira nem értek egyet. A belvárosban a lakásárak mindíg is felfelé fognak menni, jöhet Covid vagy bármi. Innen minden gyorsan elérhető, gyakorlatilag a legértékesebb területek és ezért kevés van belőlük. Látható, hogy lehet a IX. kerületben közel fele annyiért olcsóbb lakásokat venni, csak az a IX. kerület és nem az V. vagy a XIII. Aki a belvárosban akar élni, annak igenis bele kell nyúlnia a pénztárcájába, cserébe nem a gettóban lakik, hanem egy normálisabb környezetben, ahol kocsi nélkül is elboldogul.

AlexAston 2020.12.17. 10:52:39

@dr.derill: Ez meg viszi fel a többi kerület árát is.
És miért lenne gettó a IX. ker? Miért kell oda kocsi? Ott a 3-as Metró.
Cserébe van fa, és nem csak kutyapisis betondzsungel, meg részeg turisták, és autók mindenhol, és a levegő is jobb, meg lehet ablakot is nyitni. Ja és az ablakból nem a szomszéd házat nézi az ember közelről a legtöbb esetben.

shitgun 2020.12.17. 12:57:19

@dr.derill: "cserébe nem a gettóban lakik, hanem egy normálisabb környezetben" - hát én 2006 és 2014 között laktam a Király utcában, szóval őszintén mondhatom neked, a buliturizmus (ami az airbnb felfutását is generálta) mindent csinál, csak normális környezetet nem. 2014-ben még nem volt a csúcson buliturizmus és az airbnb sem pörgött ezerrel, de már akkor is nagyon gáz volt az esténként százasával hömpölygő tömeg a szűk utcákon, az üvöltözés, a részeg galerizás. És nem nyűgös nyugdíjas vagyok, én is éltem akkoriban a fiatal bulis éveimet, de ottlakóként akkor is szar volt. És utána csak rosszabb lett, és az airbnb nagy szerepet játszott abban, hogy a környék bulihely lett. Ez a tendencia pedig szükségszerűen a környék leromlásához vezet, mert ha tovább pörög a buliturizmus, akkor azért lesz élhetetlen és pocsék, ha meg összeomlik a buliturizmus (mint most), akkor kiüresedik a környék, bezárnak az egymás érő kocsmák, és sivár nulla lesz minden, helyiekre építő szórakozóhelyek, kisebb boltok már nincsenek arrafelé. Mindenképp elcseszte a belvárost.

dr.derill 2020.12.18. 03:00:16

@shitgun: Én nem a Király utcáról beszélek (az tényleg gáz), hanem a Szent István körútról meg a Falk Miksa utcáról, ami azért egészen más. Ha valaki itt akar lakást venni, az igenis nyúljon a zsebébe, mert itt igenis drágák a lakások, viszont nem véletlenül. Itt nincs buliturizmus, igen, vannak AIRBNB-s lakások, de ezek csendesek, például fogalmam nincs, hogy mikor vannak az én lakásom melletti lakásokban bérlők. Itt ugyanis mindíg konszolidált bérlők vannak és annak ellenére, hogy szemben van a Morisons, a bérlők normálisak. Gondot a Morisons okoz néha, amikor éjszaka kiözönlik az a pármillió ember, de mivel itt nagyon közel a rendőrség, elég hamar rendet tesznek. Ez kiemelt környék, közel a Margit-sziget és minden, ezért drága. Egyébként meg a bulisok az egész fővárosra jellemzőek, aki tényleg nyugalmat akar, az nem a fővárosban vesz lakást, hanem elköltözik mondjuk valami kisvárosba (Kőszeg, Berettyóujfalu stb.)

dr.derill 2020.12.18. 03:07:41

@AlexAston: Bocs, de a IX. kerület eléggé gettó. Ott voltam gyámhivatalvezető, 17 évig dolgoztam ott a gyámhivatalban, azért a Vaskapu u. 34, 37, a Márton utca, a Lenhossék utca és a hirhedt Dzsumbuj és még sorolhatnám, igenis eléggé gettós környék. Ott ráadásul ugyanúgy nem lehet parkolni a Ferenc körúttól befelé sehol. Próbálj megállni a Ráday utcában. A kocsi meg nyilván nem annak kell, aki a belvárosba megy, hanem annak, aki vidékre jár. Kíváncsi vagyok, hogy a 3-as metróval hogy jutsz el Nyíregyházára, Miskolcra, Debrecenbe, Zalaegerszegre, Pécsre, Sopronba, Veszprémbe, Vácra, Szegedre, hogy csak a legközelebbi metrómentes városokat említsem, mert pl. nekem rendre ezekre a helyekre kell mennem tárgyalni. A kutyapisi meg leginkább jellemző a IX. kerületre, a Bakáts tér környékén és onnan befelé egyértelműen, kifelé pedig a Mester utca-Üllői út által határolt területeken, ahol ráaásul fa sem nagyon van. Gondolom valahol a lakótelepen laksz a Pöttyös utca-Ecseri út-Határ út környékén, mert máshol zöldterület nemigen van.

AlexAston 2020.12.20. 19:54:50

@dr.derill: Értem. A Szent István körút és környékén a kutyák is jól neveltek, nem pisilnek sehová... :)
Korábban azt írtad, autó nélkül csak a belvárosban lehet élni. Most meg már vidékre kell menni, és kell a kocsi...? Legalább legyél következetes.

Én nem a IX-ben lakom, csak reflektáltam a nyilvánvaló hülyeségekre, amit írtál az elején is.

En olyan helyen lakom, ahol 100 éves fák rnyas tövében madárcsicsergés van, nyitott ablakk csend mellett lehet aludni, meg amúgy is lenni. A kis kertben pedig lehet grillezni, vagy csak úgy kiülni. Gyalog elérhető minden, de tényleg minden. És ha kell, pár perc séta a 3-as metró amivel bent vagyok hamar a büdös, koszos belvárosban.

A nyóckerben nőttem fel, nekem senki ne akarja megmagyarázni, hogy milyen jó ott felnőtt fejjel is élni, ha nem a buli és a kávéház a fontos.

dr.derill 2020.12.21. 22:30:08

@AlexAston: Kissé figyelmetlenül olvasol. Azt írtam, hogy a belvárosban kocsi nélkül is el lehet boldogulni. Nyilván annak, aki a belvárosban akar boldogulni és nem jár vidékre. Én járok ügyvédként az egész országban mindenhova, de nyilvánvalóan ez azért nem jellemző az emberek többségére. Te viszont egyáltalán nem vagy következetes, mert az előbb IX. kerületet írtál, most is, a 3-as metró vonalát. Ott nincsenek 100 éves fák, madárcsicsergés pedig csak a József Attila lakótelepen van, ami egyébként nem veszélytelen éjszaka, ráadásul közel van a nyócker, ahogy írod. A IX. kerületnek nincs csöndes, nyugodt része, leszámítva a Nehru parkot és a József Attila lakótelepet. Ha azt írtad volna, hogy Nyírparasznya, akkor azt mondanám, hogy az nyugodt, csöndes, madárcsicsergős, de ott nem is kell 1.300.000,-Ft-ot kifizetned egy négyzetméter ingatlanért, mert ott egy egész házat kapsz annyiért. Oda kell költözni és nem kell nyavalyogni a rövidesen másfél milliós négyzetméter ár miatt. Ha nekem nincs pénzem Gucci-ra, nem veszek Gucci termékeket, de nem is nyavalygok, hogy milyen drágák. Ha nem tudod megfizetni, marad a gettó, ha azt meg tudod, mert lassan az is drága lesz (10-20 éven belül ujjáépül az egész és arany árban lesz az is. Most kell befektetni ott.

AlexAston 2020.12.22. 19:07:47

@dr.derill: én csak azt írtam, hogy semmivel sem rosszabb a belvárosnál a IX. kerület, bár egyik fele totál belváros.

És még azt is válaszoltam, hogy nem csak a leginkább belváros az, ami kocsi nélkül élhető. Sokkal kintebb is megtehető ugyanez. Miközben jobb a levegő, és sokkal több a zöld is.
süti beállítások módosítása