Költözzbe Magazin

Költözz el vagy Költözz be

A koronavírus ellenére is stabil az új lakóparkok iránt érdeklődők köre

2020. április 09. 10:17 - KBSara

A válságban is viszonylag stabil maradt a komoly érdeklődők aránya az új építésű társasházak esetében. A használtakat keresőké viszont harmadával csökkent -  derül ki az ujotthon.hu és a koltozzbe.hu portálok összegzéséből, amit az elmúlt időszak változásai alapján készítettek.

Az új építésű ingatlanokat hirdető portálok közül a legnagyobb adatbázissal (400 új építésű projekt) rendelkező ujotthon.hu adatai szerint a jelenlegi helyzet ellenére 2020 márciusára az új építésű ingatlanok iránti konkrét érdeklődések száma mindössze 5%-kal csökkent. Ugyanakkor a használt ingatlanoknál a visszaesés 20-30%-os volt a január-februári időszakhoz képest - közölte a használt ingatlanokat kínáló koltozzbe.hu.

erdeklodo_uj_epitesu_statisztika.jpg

Még nagyobb a különbség a használt és új lakást keresők aránya között, ha csak március utolsó két hetét - a korlátozások kezdetének időszakát - nézzük. Akkor az érdeklődések száma az új lakásberuházásoknál csupán 10 százalékkal mérséklődött. Ugyanebben az időszakban a használt ingatlanoknál már 40-50 százalékos zuhanást tapasztaltak.

"A két arány közti különbség rávilágít, hogy a koronavírus miatti korlátozások hatására látványosan kevesebb az úgynevezett ingatlanturista, akik legfeljebb információkat gyűjtenek, de nincs határozott szándékuk. A tudatos, komoly érdeklődők csoportja viszont stabilnak mondható, érdemben nem változott az előző két hónaphoz képest. Ők továbbra is nagyobb arányban keresik az új társasházi lakásokat, mint a használtakat." - fejtette ki Kövesdi Gábor, a két portált üzemeltető Költözzbe.hu Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

A felmérésből egyértelmű, hogy a valós vásárlási szándékkal rendelkezők sokkal célirányosabban keresnek. Lassan már trendnek mondható, hogy a vevőjelöltek országszerte most egyértelműen az új építésű lakások-házak felé fordulnak. Ezekből ugyan jóval kisebb a kínálat, mint a használtakból, de jobban körülhatárolhatóbb a minőségük és többségüknek nagyobb a garanciális háttere.

“A beruházók eddig is nagy hangsúlyt fektettek a minél részletesebb és alaposabb látványtervek, alaprajzok elkészítésére, de most is gyorsan reagáltak. Az oldalunkon hirdető nagyobb és kisebb vállalatok szinte kivétel nélkül több online eszközt is alkalmaznak az ügyfelek széleskörű tájékoztatására. Egyebek között képeken és akár videón is  bemutatják a lakásokat, családi házaknál egyre többször drón felvételekről is megtekinthetjük az ingatlant. Ezen kívül kiegészítő információkat adnak az épületről, a közvetlen környezetről, a közlekedési és szolgáltatási feltételekről, megbízható banki és biztosítási partnereket ajánlanak és sok esetben szerződést is köthetünk elektronikusan.” - tette hozzá Kövesdi.

erdeklodo_hasznalt_statisztika.jpg

Az ujotthon.hu szakértői emlékeztettek: az új a lakásokat eddig sokan tervasztalról vásárolták, felhasználva a különféle online hirdetési felületek nyújtotta információkat. A személyes megtekintés természetesen továbbra is rendkívül fontos, ez főleg a már elkészült, de még el nem adott lakásoknál erősítheti meg a vételi szándékot. Amennyiben még el nem készült új lakásról van szó, akkor a személyes megtekintés hiányából fakadó bizonytalanság is befolyásolhatja a döntést. Ugyanakkor ez a bizonytalanság jóval alacsonyabb fokú, mint a használt lakások esetében.

"A jó referenciával rendelkező beruházók által kínált új otthonoknál talán kevesebb is a hibaforrás és a kockázat, mint a használt lakásoknál. Tapasztalataink szerint az új otthonokat kínáló cégek általában széleskörű online tájékoztatást adnak és garanciákat is kínálnak, ugyanezt nem feltétlenül teszi meg egy használt ingatlan tulajdonosa." - érvelt az ügyvezető.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magazin.koltozzbe.hu/api/trackback/id/tr9215600342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása